Ha minden jól megy, jövőre jön a hatodik, az igen fontos „egy” szavunkkal. Optimális esetben még húsz vagy harminc év kellene a végéig (húsz fölött lenne a megjelent kötetek száma, hiszen csak a k kezdőbetűs szavainknak három kötet kell), ám Ittzés Nóra erre is csak megengedően mosolyog: igazából több évtized kell egy efféle munka befejezéséhez. Mármint a printverzió elkészüléséhez, mert a folyamatos frissítések és kiegészítések miatt a munka sosem fejeződik be. De hát ki tudná begyömöszölni az élő és folyton megújuló nyelvet egy szűk garzonba?

– Ha büszkén akarunk fogalmazni, akkor azt is mondhatjuk, hogy lassan már kétszáz éves a mi nagyszótárunk – mondja a főszerkesztő, és nem is túloz nagyon. A Magyar Tudós Társaság ugyanis még 1831-ben hagyta jóvá a nagyszótár első terveit, ám a tényleges szótárírói munka csak a XXI. század elején kezdődött el: a sorozat első kötetei 2006-ban jelentek meg. Mielőtt bárki patópálsággal vádolná a tudósokat, tudnia kell, hogy a nagyszótár nem az a műfaj, amelynek már az elhatározás másnapján neki lehet kezdeni. Előbb ugyanis adatbázisként tárolt szöveggyűjteményre van szükség, nem is akármilyen méretűre.

Más nyelvek esetében nem ritka, hogy több százmillió szövegszóból merítenek a szótárírók.

Mi ezt sem kapkodtuk el. A Magyar történeti szövegtár (vagy Magyar történeti korpusz) kialakítása csak az 1980-as évek közepén indult el. Ennél korábban kezdték el viszont cetliken gyűjteni a szavakat amolyan társadalmi kezdeményezésként: vidéki értelmiségiek, papok, tanárok jegyeztek fel kedvelt szövegrészleteket vagy mondatokat, amelyekben különös kifejezések szerepeltek. Ittzés meg is mutat egyet a rengeteg cetliből. Valaki 1842-ben figyelt fel az „egynéha” kifejezésre Erdélyi János szóhasználatában. Fel is jegyezte: „Mint nem vagyok az, ki / Egynéha valék / Anyám, ki felápolt, / Sírból, ha kikelne, / Ismerne-e még?”

Végül a Magyar Tudományos Akadémia úgy döntött, hogy ideje kézbe venni a szervezést, így már célzott gyűjtés is folyt az irodalmi és köznyelvből. Több ezer mű áttekintése után jegyezték ki az érdekes és ritka szavakat az erre képzett szakemberek.

A gyűjtés a hatvanas évekig tartott, és öt-hatmillió cédula gyűlt össze.

Szinte kezelhetetlen mennyiség. Elég nagy fejtörést is okozott a nyelvtudományi szakembereknek, hogy mit kezdjenek velük. Végül az ötvenes években elkezdődött a cetlik betűrendbe rendezése, előszerkesztése.

Eleinte mindössze egy-két ember dolgozott ezen, és nem is lettek sokkal többen, így nem csoda, hogy csak 2005 után fejeződött be a rendezés. (A cédulák különben nagy szerepet játszottak a hétkötetes A magyar nyelv értelmező szótára összeállításában is.) A nyolcvanas években úgy tűnt, a technika végleg elsepri a hirtelenjében kőkorszaki módszernek tűnő cetlizést. Az MTSZ megalapításával elektronikus korpuszt kezdtek építeni, egész műveket gépeltek le (később szkenneltek), kezdve Komjáthy Benedek 1533-ben megjelent Szent Pál leveleitől, amely az első, teljes egészében magyar nyelvű kiadvány.

De a Károli Biblia részleteit is elektronizálták, mint ahogy Mikes leveleiből is néhány passzust. Ám hamar kiderült, hogy ez sem teljesen célravezető, hiszen nem old meg minden nehézséget. Bár sokkal könnyebbé tette a keresést, az ismétlésekkel nem tudott megbirkózni. Képzeljék csak el, hányszor fordulhatnak elő a szövegtárban a határozott névelők.

(Segítünk. A mai korpuszban több mint hárommilliószor.

Később már csak szövegrészleteket rögzítettek a legkülönfélébb stílusrétegekből. Szakemberek választották ki a reprezentatív könyveket és passzusokat, amelyek hűen tükrözik az adott korszak szóhasználatát. A XX. századért például a József Attila-szakértő Tverdota György felelt.)

De az is sokat segített, hogy a munka felgyorsítása érdekében lemondtak a régi szövegekről, 1772-nél húzták meg a határt. Az eddigi kötetek így 1772 és 2000 között keletkezett, nyomtatásban megjelent szövegek példamondataival dolgoztak. Annak érdekében, hogy a szótár naprakész legyen, most épp a korpusz kibővítésén dolgoznak: 2001 és 2010 között keletkezett szépirodalmi és tudományos szövegekkel szeretnék kiegészíteni, a szótár írásban sokat segítenek a sajtóban megjelent cikkek.

Az idézett forrásokat rendszerezve innen kerül be a legtöbb példamondat a nagyszótárba. A sajtó ugyanis friss, tele van köznyelvi fordulatokkal, ugyanakkor irodalmi, tájnyelvi és szaknyelvi szavakat is tartalmaz, ezért megkerülhetetlen a szótár megírásában. A mostani gyűjtés mintegy tízszázalékos bővítést jelentene, és év végéig szeretnék lezárni. Persze a folyamat itt sem áll meg végleg. Jelenleg 27,5 millió szövegszó (mintegy 22 ezer szövegrészlet) alkotja a korpuszt, ám ez eltörpül a több százmilliós szövegtárak mellett.

Sokan mondhatnák most, hogy de hát miért nem használják ki az internet adta bő lehetőségeket. A válasz egyszerű. Azért mert megbízhatatlan. Vagyis visszakereshetetlen. Semmi sem garantálja, hogy a kiválasztott szöveg holnap is fent lesz még, márpedig a forrás fellelhetősége igen fontos szempont.

Ezért nem dolgoznak kéziratokkal sem. Csiklandozó érzés egy saját fejlesztésű szóval bekerülni a magyar nyelv székesegyházába vagy élő múzeumába. Hiszen ez még a szófaragásban kiváló Parti Nagynak, Szentkuthynak és Esterházynak sem sikerülhet csak úgy.

A kitalált szó, a forrás pontos megjelölésével csak akkor jöhet számításba a szótár szempontjából, ha elterjed. Nem kell a sarki fűszeresnek is használnia, de sokat segít, ha több helyen is megjelenik nyomtatásban, vagyis nem csupán a költő életműve tartalmazza. Ám hiába bővült egyre jobban és egyre modernebb formában a szövegtár, így is maradt hiány. Nem is kevés. Ezért is rehabilitálták végül a korábban lesajnált cédulákat, sok ritka szót ugyanis csak ezeken találtak meg. A nyolcvanas évektől Villó Ildikó kezdte el próbaképpen megírni az első címszavakat, máris szembesülve a szerkesztők talán legnagyobb feladatával: a válogatással és mérlegeléssel.

A legújabb szavakat nem számítva ugyanis mintegy 600 ezerből kell kiválasztani azok fontossága és gyakorisága alapján a végül nyomtatásban is megjelenő 110 ezer szócikket. (A szűkítés problémájával más nyelvek is szembesültek, ám a kiadhatóság és kezelhetőség miatt kell a gondos válogatás.) Csak egy példát említsünk. Vajon szerepeljen az összes számnév? De miért lenne olyan fontos a 74, mint mondjuk a 48 vagy az 56?

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Végül úgy döntöttek, hogy a huszonnégy órás nap miatt 24-ig emelik be a számneveket. (Bár, teszi hozzá Ittzés, 13 fölött kicsit másként viselkednek ezek a számnevek. Ritkán mondjuk például azt, hogy „tizenkilencre ma várom a Nemzetinél”.)

Esetleg szóba kerülhet az 1001, hiszen ezt a sok szinonimájaként használjuk, de a 101 hiába Orwell szobája és a kiskutyák, már kevesebb eséllyel indul.

Legfeljebb a „számos” jelentése okán kerülhet be ő is a surranópályán.

Logikus felvetés lenne, hogy miért erőltessük mindenáron a printverziót, miért nem tároljuk kizárólag elektronikusan a szócikkeket, hiszen az e-szótár a folyamatos javítást, bővítést és kiegészítést is könnyedén lehetővé teszi. Természetesen tervezik, hogy rövid időn belül az online hozzáférés is zökkenőmentes legyen.

– De ki tudja megmondani, meddig él a mai tárolási forma? – veti fel Ittzés. Az elmúlt húsz évben nagy utat tettünk meg a floppytól a pendrive-ig. Gondoljunk csak bele, milyen időigényes munka lenne újra és újra a megfelelő hordozóra konvertálni a szótár anyagát. A könyv viszont már pár száz éve méltóságteljesen őrzi a benne rögzített tudást. Akár a bánya mélyén vagy az olajfúró toronyban is.